Két véglet

Mind a két esettel találkoztam már nem egyszer.

-Jónapot kívánok!
-...

Ez az az eset volt, amikor meglobogtattam a bérletemet, de senkit sem érdekelt; sem egy sziára, sem egy köszönömre nem méltattak.

-Jónapot kívánok!
-Jónapot, köszönöm. Kérem mutassa meg a diákigazolványát!
-Tessék.
-Rajta van az érvényességi matrica?
-Igen.
-Az azonosítószámot majd írja rá a bérletre, különben nem érvényes.
-Rendben. Viszontlátásra...

Hm... Nem érzem egységesnek a két eljárást. Vajon mitől ilyen különbözőek?

Múltkor az éjszakai buszon a barátom a szülei fényképét mutatta az ellenőrnek, én pedig semmit. Az úrnak semmi kifogása nem volt ez ellen. A barátom erre azt súgta nekem, hogy ha ő így végezné a munkáját, kirúgnák. Hát, érdekes. És ami még érdekesebb: hányan alapoznak ma Budapesten arra, hogy az ellenőrök hogyan végzik a munkájukat? Mennyi pénzt spórolhatunk/ pocsékolhatunk el így?

És egyáltalán: mi ez az ősi ellentét az utasok és a kalauzok között? Mióta az eszemet tudom, így van. Lehet, hogy régen ez nem így volt, hogy ez az egész a rendszerváltás előtti időkben gyökerezik.

Amit még nem értek: ahhoz képest, hogy egy diákbérlet ára alulról nyalogatja a 4000 Ft-ot, egy felnőtt pedig, ha jól tudom, több mint 10000-be kerül, egy jegy pedig 320 Ft, akkor miért 6000 Ft a helyi bírság, és 12000, ha nem tudom helyben kifizetni. Túlzásnak érzem. Igaz, a HÉV-en már lehet jegyet venni. Micsoda előrelépés. Ja, és a buszon is.