Csak egy meló?

Az ellenőrökön gondolkoztam valamelyik nap. Volt régen egy könyvem (urambocsá, a címére ráborult a feledés homálya), tudjátok ilyen fejlesztőkönyv. Meg lehetett belőle tanulni számolni. Tele volt képekkel, szavakkal, kis sztorikkal. A főszereplője egy kisfiú volt (Gyurka)- olyan tipikus kisgyerek: azt hitte, "a száz a legtöbb szám", reggel kiflit evett kakaóval, meg ilyenek.

Ha ma megkérdezünk egy gyereket, hogy mi leszel, ha nagy leszel, azt mondja, hogy bankár, énekes, színész, tudós, felnőtt, tanárnéni. Mint régen. De ez a kisfiú azt válaszolta, hogy ő kalauz szeretne lenni, mert tetszik neki a lyukasztó. Kapott is egyet. Lyukakat csinált vele mindenhova. De nem hiszem, hogy valóban az lett. Mármint ha élne. Vagy ha folytatódott volna addig a könyv. Na mindegy. Ma hány gyerek mondaná, hogy kalauz szeretne lenni?

Valamiért az utasok nem szeretik őket. Aki nem bliccel annak persze majdnem mindegy, de tőlük sem hallani sok pozitívumot az ellenőrökkel kapcsolatban. És ez nem véletlen. Nem feltétlenül ők a surmók. Mindenki surmó mindenkivel, ezért ilyen kellemetlen utazni. Az ellenőr a munkáját végzi és az utas is: ellenőriznek és utaznak. Az utazásért pedig fizetni kell. És ez az utasnak nem tetszik. Persze mindenki bliccelt már, mindenki úszott már meg 6-12 000 Ft-os büntetéseket és mindenki vett már bérletet. Ami egyre drágább. Meg a jegy is. És erről igazából nem nagyon tehet senki. Mi meg marakodunk.

Van olyan ellenőr, akinek hivatása a munkája? Vagy ez ilyen "ha ló nincs..."- meló?

Gyurka még a boldog lyukasztgatások reményében szeretett volna kalauz lenni. Ha tudta volna, hogy büntetéseket, csekkeket kell aláíratni az utasokkal, avagy le kell szállítani őket, esetleg egész nap egy mozgó lépcső tetején kell állni, lehet, hogy jobban megfontolta volna a választ. Persze lehet, hogy a boldog szocializmusban, mikor a könyv íródott, még más volt a helyzet.